Ferenczy Béni életútja

Szentendre, 1890. június 18. - Budapest, 1967. június 2.
Szobrász, grafikus, a 20. századii magyar mûvészet kiemelkedõ egyénisége.
Kossuth-díjas (1948, 1965), kiváló mûvész (1958). Ferenczy Károly fia, Ferenczy Valér és Noémi testvére.
A nagybányai festõiskolában kezdte mûvészi tanulmányait. 1908-1909 között a firenzei akadémián Beer növendéke volt, majd 1910-ben Münchenbe, utána Párizsba ment, ahol Émile Antoine Bourdelle-tõl tanult, majd Alexander Archipenkonál dolgozott. 1912-ben már szerepelt rajzaival a nagybányaiak jubiláris kiállításán. Korai munkái, néhány érmen kívül, fõleg faszobrok, melyek nagyrészt elvesztek. Az 1913-ban készült Szent György címû kisbronza az archaikus görög mûvészet hatását mutatja. E korszakának kiemelkedõ alkotása a Ferenczy Noémi portré (1917), mely finom lélekrajzával, érzékeny mintázásával Ferenczy Béni nagyszerû portrémûvészetének indulását jelzi. 1916-ban az Ernst Múzeumban szerepelt elõször nagyobb anyaggal a Ferenczy család közös kiállításán. Az 1917-es Meller Simon-éremben a mûfaj klasszikus hagyományait követi. A Tanácsköztársaság megdöntése után menekülnie kellett. 1921-tõl 12 évig Bécsben élt. Ekkor bontakozott ki mûvészetének kubista korszaka, amelyet már a Fiatal férfi (1919) is jelzett. Szobrait az emberi testszerkezet hangsúlyozása, a mértani idomokra bontott formák jellemzik (Aesopus, 1921; Roland, 1922; Anya gyermekével, 1923). Az 1923-1924. év felét Berlinben töltötte. 1924-ben a \"Der Sturm\" kiállítóhelyiségében Bernáth Auréllal rendezett közös kiállítást, majd 1925-ben a budapesti Nemzeti Szalonban mutatta be munkáit. 1932-1935 között az Szovjetúnióban élt. Itt kezdte el híres mûvész-emlékérmeinek sorozatát, mellyel új utat jelölt a magyar éremmûvészet történetében (Daumier, 1933; Poussin, 1934; Van Gogh, 1936; Goya, 1941 stb.). 1935-ben Bécsbe ment, majd 1936-ban hazatért. Új stílusának elsõ jelentkezése az Asszony felemelt karokkal (1936), amelyet az erõteljes formálású, viruló testû nõi aktok sora követ (Atalanta, 1937; Lépõ nõ, 1939; Paraszti Vénusz, 1941; Vetkõzõ nõ, 1946 stb.). A mozgás dinamikus megjelölése, a kicsattanó életerõ éppúgy tárgya mûvészetének, mint a félénk, kamaszos báj (Miklós, 1937; Játszó fiúk, 1947). A kompozíció, a szerkezet szigorúsága a formák szépségével és klasszikus harmóniájával párosul mûvein. Portréit líraiság, érzelmi melegség jellemzi (A mûvész felesége, 1936; Louise de Vilmorin, 1941; Pilinszky János, 1954). 1936-ban Bécsben, 1937-ben Pozsonyban rendezett kiállítást. 1941-ben az Ernst Múzeumban csoportos kiállításon mutatta be munkáit. 1942-ben szerepelt a Velencei Biennálén. 1945-1950 között a Képzõmûvészeti Fõiskola tanára volt. 1948-ban készített Petõfi-szobra a költõ egyéniségének leghitelesebb megörökítése. Grafikai tevékenysége egész munkásságát végigkíséri. 1953-ban egy sorozat kerámiát is készített. Ülõ nõi akt címû szobrát Budán állították fel. Nagy gyûjteményes kiállítását 1959-ben rendezték meg a Nemzeti Szalonban. 1963-ban Bécsben, 1965-ben Hágában szerepeltek munkái. Élete végén, súlyos betegen is remekmûveket alkotott. Összegyûjtött írásai Írás és kép címen jelentek meg Genthon István tanulmányával (Budapest, 1961).