Ady Endre életútja

Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27.
a 20. század magyar költészetének forradalmi megújítója, a legnagyobb magyar költõk egyike

Elszegényedett kisnemesi családból származott. Apja, Ady Lõrinc kisparaszti gazdálkodóként kezdte, de az 1900-as években már 100 hold körüli birtoka volt; anyja, Pásztor Mária református papi család leszármazottja. 1888 õszétõl a nagykárolyi piaristáknál, 1892 õszétõl 1896-ig a zilahi református kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait. 1896. március 22-én a zilahi Szilágy címû lapban jelent meg nyomtatásban az elsõ verse (Március 20.) A. E. aláírással. 1896 õszén beiratkozott a debreceni jogakadémiára. 1897 utolsó hónapjaiban a temesvári ítélõtáblán, 1898 tavaszán egy zilahi ügyvédi irodában díjnok. 1897. januártól rendszeresen jelentek meg versei és tárcái a Szilágyban, teljes nevével 1897. november 21-tõl. 1898. decemberében abbahagyta jogi tanulmányait, s belépett a kormánypárti Debreczeni Hírlap szerkesztõségébe, majd 1899 tavaszán átment a függetlenségi Debreczenhez. A debreceni lapokon kívül több más vidéki lap és A Hét közölt tõle verseket, 1899. júniusban Versek címmel Ábrányi Emil elõszavával jelent meg elsõ kötete Debrecenben. 1900. januárban átkerült a nagyváradi Szabadsághoz, ahol együtt dolgozott Bíró Lajossal és Nagy Endrével. 1901. áprilisban perbe fogták és háromnapi államfogházra ítélték Egy kis séta címû forradalmi írása miatt. A klérust, a feudális maradványoktól terhelt közéletet ostorozó cikkei már ekkor világnézetének radikális forradalmiságáról vallanak. 1901. májustól a radikális Nagyváradi Napló segédszerkesztõje. 1903-tól szerkesztõje. 1902. szeptember 27-én a nagyváradi Szigligeti Színházban bemutatták A mûhelyben címû színmûvét. 1903 nyarán kezdõdött szerelme Lédával, Diósy Ödönné Brüll Adéllal. 1903 õszén jelent meg Még egyszer címû második kötete. Léda biztatására 1904. január végén Párizsba utazott, ahonnan cikkeket küldött a Budapesti Hírlapnak, Pesti Naplónak és a Budapesti Naplónak. Itt ismerkedett meg Bölöni Györggyel. Párizsi tartózkodása igen jelentõs mind politikai, mind költõi fejlõdése szempontjából. Párizsban ismerte meg komolyabban a francia szimbolista lírát. 1905. januárban visszatért Budapestre és a Budapesti Napló munkatársa lett. 1906. februárban megjelent a magyar líra történetében döntõ hatású kötete, az Új versek.
Költészete körül hamarosan megindult a feudális-konzervatív tábor és a társadalmi, irodalmi megújhodás híveinek harca. 1906. júniusban ismét Párizsba ment és ott töltött egy évet. 1907. június végén tért vissza Budapestre. Közben 1906. szeptember–novemberben, megszakítva párizsi útját, Lédával együtt Olaszországban s a Földközi-tengeren járt, Velencében és Nizzában idõzve hosszabban. Az I. világháborúig még többször járt Párizsban (1908, 1909, 1910, 1911-ben kétszer), 1911 nyarán Rómába látogatott el. 1907-ben megjelent Vér és arany címû kötete az eddigieknél is hevesebb támadásokat váltott ki, de ekkor már megnövekedett Ady híveinek tábora is. Ebben az idõben került baráti kapcsolatba Hatvany Lajossal. A Nyugatnak megindulásától (1908. január) vezetõ költõje; a Nyugatra támaszkodott a verses kötetei (Az Illés szekerén, 1908; Szeretném ha szeretnének, 1909; A minden titkok verseibõl, 1910; A menekülõ élet, 1912; A magunk szerelme, 1913; Ki látott engem? 1914; A halottak élén, 1918) körüli vitákban, harcokban.
Ady a vezéregyénisége az új líra erõit tömörítõ nagyváradi Holnap irodalmi körnek is, amely két antológiát adott ki részvételével (1908–1909). 1909-ben kapta a költõi elismerés egyetlen hivatalos jelét költõi pályáján: elnyerte a fõváros 2000 koronás Ferenc József-díjat. 1909-tõl szoros kapcsolatban állt a forradalmi utat keresõ egyetemi ifjúság Galilei Körével. 1909-tõl gyakran betegeskedett, sok idõt töltött hazai és külföldi szanatóriumokban. 1912-ben szakított Lédával. Ugyanebben az idõben szabadkõmûves, a Martinovics-páholy tagja lett. Verseiben, cikkeiben korábban a feudális Magyarország polgári demokratikus megújhodását, a paraszti forradalmat, a jogtalanság és kifosztottság megszüntetését hirdette és sürgette; késõbb meggyõzõdve a polgárság gyengeségérõl és felkészületlenségérõl, a proletariátus felé fordult, tõle várta a megváltó forradalmat. 1912 tavaszán, a nagy tömegtüntetések idején: a „vérvörös csütörtökön” odaállt a munkásosztály mellé (Rengj csak Föld, Rohanunk a forradalomba).
1915-ben feleségül vette Csinszkát (Boncza Bertát), Boncza Miklós erdélyi földbirtokos ügyvéd lányát, akivel már évek óta levelezett. A háború elsõ éveit fõképp a csucsai Boncza-kastélyban töltötte, innen küldte a háború ellen tiltakozó verseit, cikkeit a Nyugatnak és a Világnak. 1917-ben Budapestre költözött; betegsége állandóan súlyosbodott. 1918. augusztusában A halottak élén címmel kiadta a háború alatt írt verseinek egy részét. 1918. novemberében még részt vett a parlamentben a köztársaság kikiáltásának ünnepén, s elment a Vörösmarty Akadémia ülésére, amelynek elnökévé választották.

Mûvei: Összes versei (Bp., 1961); Összes novellái (I–II. Összeállította és a bevezetést írta Bustya Endre, Bp., 1961); Összes prózai mûvei 1897–1903. (I–VI. Összeállította Földessy Gyula, Koczkás Sándor, Vezér Erzsébet, Varga József. Szövegkritikai kiadás, Bp., 1954–1966); Jóslások Magyarországról (Szerk. Féja Géza, Bp., 1936); A tegnapi Páris (Szerk. Kovách Aladár, Bp., 1942); Párizsban és Napfényországban (Szerk. Földessy Gyula, 1949); Vallomások és tanulmányok (Szerk. Földessy Gyula, Bp., 1954); Ifjú szívekben élek (Szerk. Koczkás Sándor, Bp., 1958); Válogatott levelei (Sajtó alá rendezte és a bevezetést írta Belia György, Bp., 1956); A nacionalizmus alkonya (Összeállította Koczkás Sándor, Bp., 1960); Az irodalomról (Szerk. Varga József és Vezér Erzsébet, Bp., 1961).
Idegen nyelveken mûvei – önállóan és antológiák részeként számos kiadásban jelentek meg.

forrás: Magyar Életrajzi Lexikon