Vígh Tamás életútja

Csillaghegy, 1926. február 18. -
szobrász, éremművész
1946-1952: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Ferenczy Béni.
1975-1986 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt.
1986-1990-ben a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnöke. Budapesten él.
1954, 1969: Munkácsy-díj;
1955: Világifjúsági Találkozó-díj;
1973: érdemes művész;
1978: a budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé díja;
1978: Kossuth-díj;
1979: II. Országos Éremművészeti Biennálé díja, Sopron;
1983: kiváló művész. Az 1951-ben készített Éneklő fiatalok című diplomamunkáját a túlfokozott naturalizmus, a hangsúlyos gesztusok jellemzik. A mű, mint Kocsis András vagy Makrisz Agamemnon Népstadion melletti, többalakos szobra, szocreál stílusban készült. Az egy esztendővel később mesteréről, Ferenczy Béniről mintázott portréja (1952) viszont már érzékeny, enyhén klasszicizáló, karaktert kiemelő arcmás. Művészetének e periódusában született legjobb alkotásai intimitásukkal, visszafogott klasszicizmusukkal már túlmutatnak az átlag szocialista realista munkákon (Pihenő nő, 1955).
A 60-as évek elejétől a hazai szobrászat, bár lassan, de megváltozott, a naturalizmust és a klasszicizmust - természetesen megmaradva a figuralitás határai között - igyekeztek fellazítani a szobrászok. Ehhez a folyamathoz nagyban hozzájárult Vígh munkássága is, aki a 60-as években alakította ki saját, egyéni, enyhén kubisztikus, sőt a pop arttól is megérintett, a gyűrt, behorpadt lemez formáit kiemelő, bronzból öntött és lemezből készült szobrainak stílusát. Ezen időszak legkifejezőbb darabjai: a Tudomány szimbóluma (1962); a Béke hírnöke (1965); a Kürtösök (1967); az Alföld népe (1967) című bronzplasztika; a Magyar mérnök a reformkorban (1967). Ugyancsak a kubisztikus elemekre, a térbeliséget fokozó, horpasztott-benyomott formák játékára épül a küzdő, agancsukat összeakasztó szarvasokat ábrázoló, vörösréz-lemez Partizán emléke (1968-69) is.
A 70-es években kifejezésmódját egyfajta expresszív, darabos felületalakítás és dinamizmus jellemzi (Bartók, 1970). Hasonló a mintázása a Krúdy álomvilágára utaló, két összekapaszkodó, lebegő figurát ábrázoló Szindbádjának (1973), valamint a földből kiemelkedő, sziklákat szétfeszítő kisplasztikájának, az Aki felszabadultnak (1975).
A 90-es években öntött kisbronzait az expresszív megformálás (Angyalom, 1993) éppen úgy jellemzi, mint a tömeget kiemelő gyűrt, horpadt felületek (Arány, 1995-96).
Vígh Tamás munkássága jelentősen hozzájárult a modern magyar szobrászat megújulásához. Jelentős mennyiségű köztéri monumentumot készített, amelyekről külön katalógus készült. Sajnos merész elképzelései közül kettőt, talán a két legjellemzőbbet - a Vásárhelyi Pál-emlékművet (1967), illetve a Székesfehérvárra szánt Életfáját (1971) - nem engedték megvalósítani.
Éremművészete is jelentős: plakettjeit szinte körplasztikává teszik a hangsúlyos, kiemelt felületek (Akadémiai érem, 1961; Kapcsolat, 1981).


Egyéni kiállítások
1954: Fényes Adolf Terem, Budapest
1963: Mednyánszky Terem, Budapest
1972: Vác
1973: Visegrád
1975: Szeged
1977: Tihanyi Múzeum, Tihany
1978: Magyar Ház, Berlin
1982: Műcsarnok, Budapest
1996: Vigadó Galéria, Budapest
2001: Hegyvidéki Kortárs Galéria, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások
1952, 1953: 3., 4. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1965, 1968: 10., 11. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1971: Új művek, Műcsarnok, Budapest
1978: IV. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás (Biennálé), Műcsarnok, Budapest
1983: A kibontakozás évei 1960 körül. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1991: Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1995: Helyzetkép/Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest
2001: Szobrászaton innen és túl, Műcsarnok, Budapest; XVII. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécsi Galéria, Pécs

Köztéri művei
Magvető (1966, Debrecen)
Kürtösök (1967, Budapest)
Városalapító (1980, Esztergom)
Ady (1982, Győr)

Művek közgyűjteményekben
Fővárosi Képtár, Budapest
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

forrás: artportal