Kisfaludi Strobl Zsigmond életútja

Alsórajk, 1884. július 1. - Budapest, 1975. augusztus 14.
Szobrász, Kossuth-díjas (1950, 1953), kiváló mûvész (1952).
Az Iparmûvészeti Iskolán négy éven át Mátrai Lajos és Lóránfi Antal tanítványa volt. Közben eljutott Stróbl Alajos mûtermébe is, ahol a mester irányításával két akttanulmányt készített 1904 valamint 1905 nyarán, majd Zala vármegye ösztöndíjával egy évig Bécsben tanult. Hazatérve a Mintarajziskolában Radnai Béla volt a mestere. A budapesti Mûvészházban 1909-ben megrendezett kiállítása óta tartották számon. Finale (1911) címû hármas aktjával 1912-ben elnyerte a Rudics-díjat, melynek összegét itáliai, franciaországi és belgiumi tanulmányutakra fordította. Mûvészete a nagy német szobrász és teoretikus, Adolf Hildebrand szigorú esztétikájának hatása alatt fejlõdött, ám a példakép klasszikus fegyelmét némileg feloldva lágyabbá tette saját plasztikáját és hatott rá az akademizmus is. Az I. világháborúban mint katona készített portrékat. 1918 õszén hetek alatt mintázta meg az Õszirózsás katona figuráját. Ekkortájt készült Bourdelle mûvészetének hatását mutató Ijász címû szobra is (1918), amelyet elõbb a Margitszigeten, majd 1929-ben a Városligetben állítottak fel. Pályája a két világháború közötti idõszakban teljesedett ki. Minden munkájában kitûnõen érvényesítette technikai tudását. Életnagyságúnál hatalmasabb szobroktól apró porcelán figurákig munkáit lendület, elegancia jellemezte. Megszámlálhatatlan kisbronz, plakett és monumentális alkotás (nagykanizsai hõsi emlékmû, Szent Imre herceg, Budapest, 1930), valamint külföldi utazások (Angliába, az USA-ba) jelzik életének ezt a korszakát. Frappáns portréi (Iványi Grünwald Béla, 1924; Györgyi Dénes, 1923; G. B. Shaw, 1932; Pásztor János, 1934; Erzsébet angol trónörökös, 1937), különösen a Nagy-Britanniában készültek - ahol több mint félszáz portrét mintázott -, már egyértelmûen a világhírt jelentették számára. Hamilton tábornokot ábrázoló szobra a skóciai Aberdeenben, Vénusz születése címû mûve a kaliforniai Santa Barbarában áll. Egyik legismertebb mûve a Gellért-hegyen álló Felszabadulási emlékmû (1947). 1952-ben mintázta a Parlament elõtti Kossuth-emlékmû fõalakját, majd egy év múlva a Millenniumi emlékmû új Rákóczi és Kossuth figuráját. Már nyolcvanéves elmúlt, amikor elkészült a Végvári vitézek (1968) címû Egerben felállított köztéri szobra, amely egy korábbi kisplasztikájának monumentális méretû variációja. Kiváló portréinak sorát újabb alkotásokkal bõvítette (Kodály Zoltán, 1966; Szakasits Árpád; Pátzay Pál, 1967). Több mint ötven alkotása áll hazai köztereken. A Magyar Nemzeti Galéria, a zalaegerszegi Göcsej Múzeum és külföldi gyûjtemények (British Museum, Ermitázs, Puskin Múzeum) õrzik mûveit.

Jelentõsebb gyûjteményes kiállításai: Mûvészház (1909), Ernst Múzeum (1917, 1921, 1922, 1925, 1927, 1932), Mûcsarnok (1954), Göcsej Múzeum (1965, 1974). Külföldön 1935-ben Londonban; 1955-1956-ban Moszkvában, Leningrádban, Kijevben, Lvovban; 1958-ban Prágában; 1959-ben Pozsonyban volt kollektív tárlata. 1976-ban Kisfaludi Strobl Zsigmond Emlékmúzeum nyílt Zalaegerszegen. Mint a Mûvészeti Fõiskola tanára, évtizedeken át nevelt ifjú mûvészeket. Tagja volt a Szovjetunió Képzõmûvészeti Akadémiájának (1958).

Könyve: Emberek és szobrok (visszaemlékezések, Budapest, 1969).

forrás: Magyar Életrajzi Lexikon